A tárgyakat színük, formájuk, méretük, textúrájuk, térbeli helyzetük alapján ismerjük fel.
We realise things from their colour, shape, size, texture and their position in the space.
„Hogyan is jelenthetnénk ki, ha a nyelv genezisénél egyedül az igazság, a megjelöléseknél egyedül a bizonyosság szempontja lett volna döntő, hogyan állíthatnánk: a kő kemény, mintha bizony a »keménység«-et máshonnan is ismernénk, s nem csupán teljességgel szubjektív ingerként! Az egyes dolgokat nemek szerint osztályozzuk, a fát hímneműként, a növényt nőneműként tartjuk számon – micsoda önkényes besorolások! Mennyire nincsenek tekintettel a bizonyosság kánonjára! Azt mondjuk, »kígyó«, s amire ez a név vonatkozik, csupán a tekergődzés, tehát akár a gilisztát is megillethetné. Minő önkényes elhatárolások, milyen egyoldalú kiemelése az adott dolog hol egyik, hol valamely másik tulajdonságának!”
'If truth alone had been the deciding factor in the genesis of language, and if the standpoint of certainty had been decisive for designations, then how could we still dare to say "the stone is hard," as if "hard" were something otherwise familiar to us, and not merely a totally subjective stimulation! We separate things according to gender, designating the tree as masculine and the plant as feminine. What arbitrary assignments! How far this oversteps the canons of certainty! We speak of a "snake": this designation touches only upon its ability to twist itself and could therefore also fit a worm. What arbitrary differentiations! What one-sided preferences, first for this, then for that property of a thing!'
No comments:
Post a Comment